A jelenlegi ismeretek szerint a család Szentistvánbaksáról, a mai Magyarország északkeleti sarkából, az egykori Abaúj-Torna vármegyéből származik. A 19. századi anyakönyvekben található Kulcsárok (vagy Kultsárok) javarészt innen, vagy az ország délnyugati vidékéről, Nagykanizsa és Zalaegerszeg térségéből valók. A távolság miatt a rokoni kapcsolatok a két népesség közt valószínűtlenek. A 20. századi népességmozgás következtében Kulcsárokat csaknem mindenhol találni, és az 1920-as években számos zsidó család is Kulcsár névre keresztelkedett ki. A lehetséges rokoni kapcsolatokat segít kideríteni a keresztnevek ismétlődése: bizonyos nevek (Kálmán, Viktor, Jenő, Zsuzsanna, Julianna) az átlagnál gyakrabban, míg mások (Lajos, Géza, Károly, Krisztina) szinte soha nem szerepelnek a családi névlistán.
Szentistvánbaksa Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Miskolctól mintegy 25 kilométerre északkeletre terül el. Régi település, első említése 1262-ből származik, Alsó-Baxa néven. A falu valószínűleg hasonló volt a többi középkori községhez, ahol az élet csak igen lassan változott hosszú generációkon át. 1576-ban a földesúr, Abonyi Imre áttért a református hitre, és a korabeli szokásnak megfelelően a falu is követte ezt a váltást. Szentistvánbaksa a török hódoltság alatt elpusztult és csak a 18. század közepén telepítették újra. A falut azonban továbbra is többségében reformátusok lakták, így önálló katolikus plébánia hiányában a különböző katolikus anyakönyvi eseményeket a három kilométerre északra fekvő Hernádkércsen jegyezték, hasonlóan több kis környékbeli faluhoz (Kiskinizs, Nagykinizs, Felsődobsza).
Az 1780-as években készült katonai leírás (amely 1993-ban, a Borsodi Levéltári Füzetek 33. számában jelent meg) a következőket jegyezte meg Szentistvánbaksáról: a Hernád mellett fekszik; van egy szilárd temploma; középmagas, sűrű tölgy- és bükkerdő amin az ingoványok miatt nem lehet átkelni, tavasszal és ősszel víz alá kerülnek, a visszamaradt mocsarak soha nem száradnak ki; az utak a Hernád mellett az áradások miatt hosszú ideig nem járhatók; szőlő és más dombok uralják a völgyet és a helységet. A katonai összeíróknak nyilvánvalóan a logisztikai lehetőségek voltak fontosak, de a leírás jól érzékelteti a falu elzártságát.
A legelső névről ismert Kulcsárról (Kultsárról) igen keveset tudni. A Kultsár Mihállyal kapcsolatos első írásos emlék a házasságáról készült bejegyzés 1813. március 16-ról. Az anyakönyv tanúsága szerint Kultsár Mihály ekkor 23 éves volt. Ebből könnyen kiszámítható lenne, hogy 1790-ben született, de ez már direkt módon nem bizonyítható, mivel abból az évből nincs erre utaló bejegyzés sem a hernádkércsi sem pedig a felsővadászi anyakönyvekben (a házassági bejegyzésnél felsővadászinak van feltüntetve). 1797. február 12-én ugyan született egy Kultsár Mihály Kupán (ami akkor a felsővadászi katolikus egyházhoz tartozott) Kultsár András és Mattyasits Mária gyermekeként, de ez alapján mindössze 16 éves lett volna 1813-ban, ami túl nagy időkülönbség a házassági bejegyzésnél feltüntetett 23 éves korhoz képest. A menyasszony a helyi születésű, özvegy Tóth Zsuzsanna volt, hét évvel idősebb volt leendő férjénél (már amennyiben az életkori bejegyzések megbízhatóak). Ez alapján 1783-ban kellett volna születnie, de az anyakönyvekben csak 1778-ról van egy Tóth Zsuzsanna (Tóth György és Laczkó Mária lányaként), mely azonosság nem bizonyítható.
Egy 1813-as árvíztől eltekintve az élet csendes mederben folyt tovább Szentistvánbaksán. 1814. január 22-én megszületett Kultsár Pál, szinte pontosan kilenc hónappal az esküvő után. Úgy tűnt, hogy a korszaknak megfelelő magas termékenységi ráta jellemzi majd a Kultsár családot is, de 1816 karácsonyát követően, december 27-én Kultsár Mihály váratlanul meghalt. Halálának okát nem tudni. 1816-17 kemény tele később hírhedtté vált az éhínség miatt, ami elsősorban az északi vármegyéket sújtotta, de hogy ennek mi szerepe lehetett a családfő halálában, azt nem lehet kideríteni. Tömeges éhhalálról mindenesetre nem volt szó, mivel arról a télről kevesebb, mint tíz haláleset szerepel a hernádkércsi katolikus anyakönyvekben. Tóth Zsuzsanna mindenesetre magára maradt az alig három éves Pállal, és a következő 17 évben semmi információnk nincs a család életéről. Az édesanya a harmincas évei elején volt mikor férje meghalt, és nem tudni, hogy újraházasodott vagy egyedül nevelte egyetlen fiát.
1833 októberében Kultsár Pál, akit szerencsésen elkerültek a kor gyermekbetegségei és az 1831-es nagy kolerajárvány is, megházasodott. A menyasszony a felsődobszai származású, 31 éves Urbán Zsuzsanna volt. A házastársak közti 12 éves korkülönbség az asszony javára kissé szokatlan volt abban az időben. Lányuk, Zsuzsanna, 1833. december 28-án látta meg a napvilágot. Ezt követően a házaspárnak még négy gyermeke született: elsőszülött fiuk, János (aki érdekes módon nem az apja keresztnevét kapta) 1836-ban, Borbála valamikor a harmincas években, Pál 1840 őszén, majd Zsuzsanna 1843 tavaszán. Tekintettel arra, hogy ez utóbbi negyedik gyermekük szintén a Zsuzsanna nevet kapta, az esküvő után született első lánygyermekük addigra valószínűleg már nem élt.
1844 nyarán, 41 éves korában elhunyt Urbán Zsuzsanna is. Az ő halotti anyakönyvi bejegyzése az első a családban, amely magyar nyelven íródott, miután az 1844. évi II. tc. a magyart tette meg a közigazgatás hivatalos nyelvévé. Ami azonban még ennél is érdekesebb, Urbán Zsuzsanna vezetékneve ismeretlen okból megváltozott Illésre. Először János születésekor szerepel Illésként az anyakönyvben, 1836-ban. Négy évvel később, Pál születésekor újra Urbánként van feltüntetve, de innentől a többi négy anyakönyvi bejegyzésnél (gyermekei születése és halála, illetve a saját halála) már Illés a vezetékneve. Ennek oka felthetően apja neve, Urbán Illés, mert elképzelhető, hogy a faluban "Illés lánya" néven ismerhették.
Felesége halála után Kultsár Pál magára maradt az akkor nyolcéves Jánossal és az egyéves Zsuzsannával. Igen nehéz időszak köszöntött a családra. 1844 és 1846 között hírhedten rossz volt a termés a kemény telek, az 1846-os májusi fagy, majd az aratás idejére beköszöntő nagy esőzések következtében. Bár az éhínség nem szedett annyi áldozatot, mint 1816-17-ben, az ezzel kapcsolatos nehézségeknek valószínűleg szerepe volt abban, hogy 1847 decemberében az akkor négyéves Zsuzsanna is meghalt. Végül háromévi özvegyi lét után, 1847 februárjában Kultsár Pál újra megnősült. Az új ara, a 18 éves Macsinga Borbála, 15 évvel volt fiatalabb férjénél. Származási helye nem volt feltüntetve a házassági anyakönyvben, és a mai napig nem tudni pontosan mikor és hol született. Az új házaspárnak a forradalom előestéjén, 1848. február 25-én, látott világot első közös gyermeke, akit Pálnak (e néven a második) kereszteltek el.
Az 1848-49-es szabadságharc közvetlen harci eseményei valószínűleg nem érték a családot. Szentistvánbaksa egy zsákutcás település volt, minden hadi jelentőség nélkül. A környéket elkerülték a nagyobb harcok, leszámítva az általában magyar győzelemnek tartott, de inkább döntetlenül végződött szikszói ütközetet 1848 decemberében. Ha fegyveres harc nem is, de az orosz bevonulást követő élelmiszerhiány, majd az újabb kolerajárvány nehéz időket hozott a térségre.
Nem sokkal a világosi fegyverletétel után, 1849. szeptember 28-án meghalt a másfél éves Pál. Ekkor Macsinga Borbála már terhes volt a következő fiúval, Józseffel, aki 1850 márciusában született meg. Ő volt a faluban összeírt 209 katolikus egyike (a reformátusok száma ugyanekkor 451 fő volt). Két évre rá, 1852 januárjában megszületett Julianna, aki azonban mindössze két évet élt. Egy évvel halála után, 1855 februárjában újabb fiú született, Pál (e néven a harmadik), de alig három hét múlva ő is meghalt. Ezek a halálozások hirtelennek tűnnek, de talán nem véletlen, mivel 1854-55-ben ismét a kolera szedett áldozatokat Felső-Magyarországon. A következő gyermek 1856 februárjában ismét Julianna volt, majd 1857-ben, Ferenc József Abaúj vármegyei látogatásának évében, egy újabb Pál. Végül 1861. július 20-án megszületett Kultsár Pál utolsó gyermeke, Zsuzsanna (e néven a harmadik). Ennél a születésnél érdekes módon az anya Czeglédi Borbála néven lett az anyakönyvbe jegyezve, tovább bonyolítva a származása körüli rejtélyeket.
Összességében Kultsár Pál 12 gyermek apja volt, öt az első, és hét a második feleségétől. Első gyermeke születésekor 19, utolsó gyermeke születésekor pedig 47 éves volt. Négy fiának is a saját nevét adta, de ezek közül három biztosan nem élt két éves kornál tovább. Bizonyíthatóan egyedül elsőszülött fia, János érte meg a felnőttkort, míg második házasságából származó hét gyermeke közül legalább négy gyermekként halt meg. Még egy érdekesség: 1843 és 1861 között Kultsár Pál hét gyermeke születésekor is ugyanaz a két személy, Takács András és Bakos Zsuzsanna volt keresztszülőnek bejegyezve.
Ha egy konkrét napot kell meghatároznunk amikor a Kultsárokból Kulcsárok lettek, ez minden bizonnyal 1862. január 12-e, Kulcsár János esküvőjének napja. A vezetéknév újfajta írása abban a korban amikor az érintettek igen nagy valószínűséggel írástudatlanok voltak, feltehetően nem jelentett sokat a család számára. Ennél nagyobb változásnak számított, hogy a korábbi gyakorlattól eltérően, Kulcsár János nem katolikus, hanem református házastársat választott, bár maga az esküvő a katolikus szertartás szerint zajlott. A menyasszony a kiskinizsi Hornyák Zsuzsanna volt a Hernád túlpartjáról, ekkor mindössze 17 éves, kilenc évvel fiatalabb leendő férjénél. Pontosan ugyanaz az érv hatott Kulcsár János esküvőjén, mint csaknem harminc évvel korábban az édesapjánál mikor Urbán Zsuzsannát elvette: a leendő ara terhes volt, és igencsak előrehaladott állapotban, ugyanis alig három és fél hónappal az esküvő után, 1862. április 23-án megszületett Kulcsár Sámuel. Valószínűleg e ténynek köszönhető, hogy Hornyák Zsuzsanna 17 helyett 20 évesnek volt feltüntetve a házassági anyakönyvben. Mivel Kiskinizsen született református családban, a hernádkércsi katolikus plébános feltehetőleg nem sietett ellenőrizni a házasságnál bemondott életkort.
1865. május 27-én megszületett Kulcsár János és Hornyák Zsuzsanna második gyermeke, Zsuzsanna. Az akkor 29 éves férjnek és 20 éves feleségének azonban több gyermeke nem lett. Ez igen meglepő, mivel abban a korban ennél jóval magasabb volt az átlagos gyermekszám. Elképzelhető, hogy Kulcsár Jánosra, aki nemcsak édesanyját veszítette el gyerekként, hanem legalább hét, de valószínűleg még ennél is több testvérét látta meghalni, hatással lehetett a magas gyerekszámból fakadó szegénység. Ennél fontosabb volt azonban, hogy az 1868-as népiskolai törvényt követően a szegény házaspár fia, Kulcsár Sámuel, a család első írástudó tagja lett. Ezt követően a helyi csizmadiához került segédnek, majd miután felszabadult, valamikor az 1880-as évek körül Egerbe indult szerencsét próbálni. Sokkal kevesebb információval rendelkezünk húgáról. Annyi bizonyos, hogy 1886. január 18-án, 21 évesen férjhez ment a megyaszói származású református Fekete Jánoshoz. Ezt követően azonban semmi információ nincs sorsáról, sem Szentistvánbaksán sem pedig Megyaszón. Szülei 1906-ban haltak meg allig egy hónapos eltéréssel.
A Kulcsár család 1813 és 1906 között bizonyíthatóan 93 évet, három generációt töltött Szentistvánbaksán. A 19. században ez a stabilitás cseppet sem volt meglepő. A század végéig sem a társadalom és a gazdaság szerkezete, sem pedig a közlekedés állapota nem segítette a térbeli mobilitást. A 19. század közepi jobbágyfelszabadítás után is hosszú idő kellett ahhoz, hogy egy volt földműves maga mögött hagyja a magyar ugart. Kulcsár Jánosék döntése fiuk iskoláztatásáról, valamint Sámuel kalandvágya ami őt Egerbe vetette, a család története szempontjából létfontosságú volt. Ezek következtében a baksai zsellércsalád sarjából egri nagypolgár lett, megalapozva a család társadalmi pozícióját és kulturális tőkéjét a 20. századra.
Szentistvánbaksa Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Miskolctól mintegy 25 kilométerre északkeletre terül el. Régi település, első említése 1262-ből származik, Alsó-Baxa néven. A falu valószínűleg hasonló volt a többi középkori községhez, ahol az élet csak igen lassan változott hosszú generációkon át. 1576-ban a földesúr, Abonyi Imre áttért a református hitre, és a korabeli szokásnak megfelelően a falu is követte ezt a váltást. Szentistvánbaksa a török hódoltság alatt elpusztult és csak a 18. század közepén telepítették újra. A falut azonban továbbra is többségében reformátusok lakták, így önálló katolikus plébánia hiányában a különböző katolikus anyakönyvi eseményeket a három kilométerre északra fekvő Hernádkércsen jegyezték, hasonlóan több kis környékbeli faluhoz (Kiskinizs, Nagykinizs, Felsődobsza).
Az 1780-as években készült katonai leírás (amely 1993-ban, a Borsodi Levéltári Füzetek 33. számában jelent meg) a következőket jegyezte meg Szentistvánbaksáról: a Hernád mellett fekszik; van egy szilárd temploma; középmagas, sűrű tölgy- és bükkerdő amin az ingoványok miatt nem lehet átkelni, tavasszal és ősszel víz alá kerülnek, a visszamaradt mocsarak soha nem száradnak ki; az utak a Hernád mellett az áradások miatt hosszú ideig nem járhatók; szőlő és más dombok uralják a völgyet és a helységet. A katonai összeíróknak nyilvánvalóan a logisztikai lehetőségek voltak fontosak, de a leírás jól érzékelteti a falu elzártságát.
A legelső névről ismert Kulcsárról (Kultsárról) igen keveset tudni. A Kultsár Mihállyal kapcsolatos első írásos emlék a házasságáról készült bejegyzés 1813. március 16-ról. Az anyakönyv tanúsága szerint Kultsár Mihály ekkor 23 éves volt. Ebből könnyen kiszámítható lenne, hogy 1790-ben született, de ez már direkt módon nem bizonyítható, mivel abból az évből nincs erre utaló bejegyzés sem a hernádkércsi sem pedig a felsővadászi anyakönyvekben (a házassági bejegyzésnél felsővadászinak van feltüntetve). 1797. február 12-én ugyan született egy Kultsár Mihály Kupán (ami akkor a felsővadászi katolikus egyházhoz tartozott) Kultsár András és Mattyasits Mária gyermekeként, de ez alapján mindössze 16 éves lett volna 1813-ban, ami túl nagy időkülönbség a házassági bejegyzésnél feltüntetett 23 éves korhoz képest. A menyasszony a helyi születésű, özvegy Tóth Zsuzsanna volt, hét évvel idősebb volt leendő férjénél (már amennyiben az életkori bejegyzések megbízhatóak). Ez alapján 1783-ban kellett volna születnie, de az anyakönyvekben csak 1778-ról van egy Tóth Zsuzsanna (Tóth György és Laczkó Mária lányaként), mely azonosság nem bizonyítható.
Egy 1813-as árvíztől eltekintve az élet csendes mederben folyt tovább Szentistvánbaksán. 1814. január 22-én megszületett Kultsár Pál, szinte pontosan kilenc hónappal az esküvő után. Úgy tűnt, hogy a korszaknak megfelelő magas termékenységi ráta jellemzi majd a Kultsár családot is, de 1816 karácsonyát követően, december 27-én Kultsár Mihály váratlanul meghalt. Halálának okát nem tudni. 1816-17 kemény tele később hírhedtté vált az éhínség miatt, ami elsősorban az északi vármegyéket sújtotta, de hogy ennek mi szerepe lehetett a családfő halálában, azt nem lehet kideríteni. Tömeges éhhalálról mindenesetre nem volt szó, mivel arról a télről kevesebb, mint tíz haláleset szerepel a hernádkércsi katolikus anyakönyvekben. Tóth Zsuzsanna mindenesetre magára maradt az alig három éves Pállal, és a következő 17 évben semmi információnk nincs a család életéről. Az édesanya a harmincas évei elején volt mikor férje meghalt, és nem tudni, hogy újraházasodott vagy egyedül nevelte egyetlen fiát.
1833 októberében Kultsár Pál, akit szerencsésen elkerültek a kor gyermekbetegségei és az 1831-es nagy kolerajárvány is, megházasodott. A menyasszony a felsődobszai származású, 31 éves Urbán Zsuzsanna volt. A házastársak közti 12 éves korkülönbség az asszony javára kissé szokatlan volt abban az időben. Lányuk, Zsuzsanna, 1833. december 28-án látta meg a napvilágot. Ezt követően a házaspárnak még négy gyermeke született: elsőszülött fiuk, János (aki érdekes módon nem az apja keresztnevét kapta) 1836-ban, Borbála valamikor a harmincas években, Pál 1840 őszén, majd Zsuzsanna 1843 tavaszán. Tekintettel arra, hogy ez utóbbi negyedik gyermekük szintén a Zsuzsanna nevet kapta, az esküvő után született első lánygyermekük addigra valószínűleg már nem élt.
1844 nyarán, 41 éves korában elhunyt Urbán Zsuzsanna is. Az ő halotti anyakönyvi bejegyzése az első a családban, amely magyar nyelven íródott, miután az 1844. évi II. tc. a magyart tette meg a közigazgatás hivatalos nyelvévé. Ami azonban még ennél is érdekesebb, Urbán Zsuzsanna vezetékneve ismeretlen okból megváltozott Illésre. Először János születésekor szerepel Illésként az anyakönyvben, 1836-ban. Négy évvel később, Pál születésekor újra Urbánként van feltüntetve, de innentől a többi négy anyakönyvi bejegyzésnél (gyermekei születése és halála, illetve a saját halála) már Illés a vezetékneve. Ennek oka felthetően apja neve, Urbán Illés, mert elképzelhető, hogy a faluban "Illés lánya" néven ismerhették.
Felesége halála után Kultsár Pál magára maradt az akkor nyolcéves Jánossal és az egyéves Zsuzsannával. Igen nehéz időszak köszöntött a családra. 1844 és 1846 között hírhedten rossz volt a termés a kemény telek, az 1846-os májusi fagy, majd az aratás idejére beköszöntő nagy esőzések következtében. Bár az éhínség nem szedett annyi áldozatot, mint 1816-17-ben, az ezzel kapcsolatos nehézségeknek valószínűleg szerepe volt abban, hogy 1847 decemberében az akkor négyéves Zsuzsanna is meghalt. Végül háromévi özvegyi lét után, 1847 februárjában Kultsár Pál újra megnősült. Az új ara, a 18 éves Macsinga Borbála, 15 évvel volt fiatalabb férjénél. Származási helye nem volt feltüntetve a házassági anyakönyvben, és a mai napig nem tudni pontosan mikor és hol született. Az új házaspárnak a forradalom előestéjén, 1848. február 25-én, látott világot első közös gyermeke, akit Pálnak (e néven a második) kereszteltek el.
Az 1848-49-es szabadságharc közvetlen harci eseményei valószínűleg nem érték a családot. Szentistvánbaksa egy zsákutcás település volt, minden hadi jelentőség nélkül. A környéket elkerülték a nagyobb harcok, leszámítva az általában magyar győzelemnek tartott, de inkább döntetlenül végződött szikszói ütközetet 1848 decemberében. Ha fegyveres harc nem is, de az orosz bevonulást követő élelmiszerhiány, majd az újabb kolerajárvány nehéz időket hozott a térségre.
Nem sokkal a világosi fegyverletétel után, 1849. szeptember 28-án meghalt a másfél éves Pál. Ekkor Macsinga Borbála már terhes volt a következő fiúval, Józseffel, aki 1850 márciusában született meg. Ő volt a faluban összeírt 209 katolikus egyike (a reformátusok száma ugyanekkor 451 fő volt). Két évre rá, 1852 januárjában megszületett Julianna, aki azonban mindössze két évet élt. Egy évvel halála után, 1855 februárjában újabb fiú született, Pál (e néven a harmadik), de alig három hét múlva ő is meghalt. Ezek a halálozások hirtelennek tűnnek, de talán nem véletlen, mivel 1854-55-ben ismét a kolera szedett áldozatokat Felső-Magyarországon. A következő gyermek 1856 februárjában ismét Julianna volt, majd 1857-ben, Ferenc József Abaúj vármegyei látogatásának évében, egy újabb Pál. Végül 1861. július 20-án megszületett Kultsár Pál utolsó gyermeke, Zsuzsanna (e néven a harmadik). Ennél a születésnél érdekes módon az anya Czeglédi Borbála néven lett az anyakönyvbe jegyezve, tovább bonyolítva a származása körüli rejtélyeket.
Összességében Kultsár Pál 12 gyermek apja volt, öt az első, és hét a második feleségétől. Első gyermeke születésekor 19, utolsó gyermeke születésekor pedig 47 éves volt. Négy fiának is a saját nevét adta, de ezek közül három biztosan nem élt két éves kornál tovább. Bizonyíthatóan egyedül elsőszülött fia, János érte meg a felnőttkort, míg második házasságából származó hét gyermeke közül legalább négy gyermekként halt meg. Még egy érdekesség: 1843 és 1861 között Kultsár Pál hét gyermeke születésekor is ugyanaz a két személy, Takács András és Bakos Zsuzsanna volt keresztszülőnek bejegyezve.
Ha egy konkrét napot kell meghatároznunk amikor a Kultsárokból Kulcsárok lettek, ez minden bizonnyal 1862. január 12-e, Kulcsár János esküvőjének napja. A vezetéknév újfajta írása abban a korban amikor az érintettek igen nagy valószínűséggel írástudatlanok voltak, feltehetően nem jelentett sokat a család számára. Ennél nagyobb változásnak számított, hogy a korábbi gyakorlattól eltérően, Kulcsár János nem katolikus, hanem református házastársat választott, bár maga az esküvő a katolikus szertartás szerint zajlott. A menyasszony a kiskinizsi Hornyák Zsuzsanna volt a Hernád túlpartjáról, ekkor mindössze 17 éves, kilenc évvel fiatalabb leendő férjénél. Pontosan ugyanaz az érv hatott Kulcsár János esküvőjén, mint csaknem harminc évvel korábban az édesapjánál mikor Urbán Zsuzsannát elvette: a leendő ara terhes volt, és igencsak előrehaladott állapotban, ugyanis alig három és fél hónappal az esküvő után, 1862. április 23-án megszületett Kulcsár Sámuel. Valószínűleg e ténynek köszönhető, hogy Hornyák Zsuzsanna 17 helyett 20 évesnek volt feltüntetve a házassági anyakönyvben. Mivel Kiskinizsen született református családban, a hernádkércsi katolikus plébános feltehetőleg nem sietett ellenőrizni a házasságnál bemondott életkort.
1865. május 27-én megszületett Kulcsár János és Hornyák Zsuzsanna második gyermeke, Zsuzsanna. Az akkor 29 éves férjnek és 20 éves feleségének azonban több gyermeke nem lett. Ez igen meglepő, mivel abban a korban ennél jóval magasabb volt az átlagos gyermekszám. Elképzelhető, hogy Kulcsár Jánosra, aki nemcsak édesanyját veszítette el gyerekként, hanem legalább hét, de valószínűleg még ennél is több testvérét látta meghalni, hatással lehetett a magas gyerekszámból fakadó szegénység. Ennél fontosabb volt azonban, hogy az 1868-as népiskolai törvényt követően a szegény házaspár fia, Kulcsár Sámuel, a család első írástudó tagja lett. Ezt követően a helyi csizmadiához került segédnek, majd miután felszabadult, valamikor az 1880-as évek körül Egerbe indult szerencsét próbálni. Sokkal kevesebb információval rendelkezünk húgáról. Annyi bizonyos, hogy 1886. január 18-án, 21 évesen férjhez ment a megyaszói származású református Fekete Jánoshoz. Ezt követően azonban semmi információ nincs sorsáról, sem Szentistvánbaksán sem pedig Megyaszón. Szülei 1906-ban haltak meg allig egy hónapos eltéréssel.
A Kulcsár család 1813 és 1906 között bizonyíthatóan 93 évet, három generációt töltött Szentistvánbaksán. A 19. században ez a stabilitás cseppet sem volt meglepő. A század végéig sem a társadalom és a gazdaság szerkezete, sem pedig a közlekedés állapota nem segítette a térbeli mobilitást. A 19. század közepi jobbágyfelszabadítás után is hosszú idő kellett ahhoz, hogy egy volt földműves maga mögött hagyja a magyar ugart. Kulcsár Jánosék döntése fiuk iskoláztatásáról, valamint Sámuel kalandvágya ami őt Egerbe vetette, a család története szempontjából létfontosságú volt. Ezek következtében a baksai zsellércsalád sarjából egri nagypolgár lett, megalapozva a család társadalmi pozícióját és kulturális tőkéjét a 20. századra.