Köszönhetően Gárdonyi Gézának, Egerről a legtöbb embernek az "Egri csillagok" jut eszébe. E sorok írója még emlékszik, ahogy a családban régen valaki büszkén mesélte, hogy az egri védők Gárdonyi által lejegyzett névsorában egy bizonyos Kulcsár Imre is szerepelt. Bármennyire is jól hangzik e tény a család története szempontjából, sajnos kevéssé valószínű, hogy az ősök közül bárki is védte volna a várat (nem kizárt, hogy inkább egy Imre nevű kulcsárról volt szó), igaz az ellenkezője sem bizonyítható. Az viszont azért valószínű, hogy az ostromlók közt nem volt egyetlen Kulcsár sem.
A 19. század második felében, mikor a család történetének fonala Egerben folytatódik, a város közel sem volt a legfejlettebb települések közt. Bár a század elején még az ország tíz legnagyobb városa közt volt, az 1869-es népszámlálás csak alig húszezer lelket talált és ekkor már csak a huszadik helyet foglalta el. Az 1886. évi XXII. törvénycikk értelmében rendezett tanácsú városnak és nem pedig szabad királyi városnak minősült. Ezt meglehetősen sérelmezte a városi polgárság, akiknek nem tetszett, hogy így a város megyeszékhelyként is a megye fennhatósága alatt marad, de ez az állapot a korabeli viszonyokat tekintve reális volt. A fő közlekedési útvonalak elkerülték a várost, és bár ekkor már kész volt a Füzesabony-Eger közti vasúti szárnyvonal, annak putnoki meghosszabbítása csak 1908-ban fejeződött be. Az iparosítás is elkerülte Egert és így a gazdasági fejlődésben is hátramaradt. Ezt tetézték az eseti csapások, mint az 1863-as szárazság és a nyomában fellépő éhínség, az 1873-as kolerajárvány, az 1878-as árvíz, de legfőképp az 1888-as filoxéra-járvány. Csak nem sokkal a századforduló előtt tért magához a város, de Eger továbbra is „csendes, klerikális kisváros” maradt, ahogy Nagy József helytörténeti művében említi.
Nem tudni, hogy Kulcsár Sámuel mikor érkezett Egerbe, valószínűleg az 1880-as évek elején. 1886-ra már valamennyire stabil egzisztenciával kellett rendelkeznie, mivel ekkor, 24 évesen, vette feleségül a nála egy évvel fiatalabb Hangay Veronikát. A lány neve a halotti értesítőjén Némethy Hangaynak van írva, a családi visszaemlékezés szerint így utalva ausztriai eredetükre, de ennél valószínűbb hogy a "németi" jelző arra utal hogy a közelebbi Hangay rokonság Felnémeten lakott. Veronika apja ismeretlen, vagyis nagy valószínűséggel törvénytelen kapcsolatból született (sokat elárul az is, hogy a születési helye Kecskemét volt, holott a családja Heves megyében élt). A fiatal párnak 1887-ben született első gyermeke, Margit, majd őt további nyolc követte: Kálmán (1890), Gábor (1892), Piroska (1893), Jenő (1895), Béla (1897), Viktor (1899), Izabella (1901) és végül Ödön (1903). A gyerekek Izabella kivételével (aki alig egyévesen halt meg) mind megérték a felnőttkort.
Kulcsár Sámuel csizmadiaként kezdte a karrierjét, de nincs arra bizonyíték hogy mesterré vált volna. A házassági anyakönyve tanúsága szerint Kulcsár Sámuel eleinte a "Sáncz 316" számú házban élt ami akkor iparos környéknek számított (a Sánc városrészt az egri külső vár lebontása után alakították ki). A lakásuk nem messze volt Gárdonyi házától, így a családi legenda azon állítása mely szerint Gárdonyi és Kulcsár Sámuel jó ismerősök voltak talán nem teljesen alaptalan. Az viszont biztos, hogy a híres Nagyliter kocsma a Dobó utcában valamikor a család birtokában volt (a Dobó utcáról itt lehet olvasni).
Sajnos kevés részlet maradt fent arról, hogy miként lett a szegény baksai fiúból egri polgár, de az élénken megmaradt a családi emlékezetben, hogy miként ment tönkre valamikor a 20. század első évtizedében.
„Nagyapám az egri káptalan után az első virilista volt, ami azt jelentette, hogy a káptalan után ő fizette a legtöbb adót. Voltak földjei, volt kocsmája, és egy rendkívül jó kedélyű, az egész városban jól ismert, kedves bácsi volt. Rengeteg barátja volt, és az egyik barátja rávette, hogy adjon el mindent, kivéve azt a házat, amiben éltek, és a pénzt a vele együtt közösen alapított bankba fektessék be. Ezt a bankot meg is alkották, és nagy opitmizmussal néztek a jövőbe, hogy milyen gazdagok leszünk ezentúl, csakhát a barátja egyik nap Amerikába utazott és erről elfelejtette értesíteni nagyapámat. Úgy utazott el, hogy minden rendelkezésre álló pénzt magával vitt, ellenben az összes kintlévőséget, adósságot itthagyta. Akkor kellett a nagyapámnak gyakorlatilag mindenét eladni, és teljesen tönkrementek.”
Kulcsár Sámuel azonban nem olyan ember volt aki feladja – Budapestre jött és különböző munkákból idővel elég pénzt szedett össze, hogy a család talpra álljon. Felesége Egerben maradt a gyerekekkel. Még rokoni segítséggel is nehéz lehetett a helyzetük, mivel a gyerekek egy részének ki kellett maradni az iskolából, és a legkisebb fiú, Ödön egy időre árvaházba is került.
Az 1910-es évekre aztán újra viszonylag stabil egzisztenciával rendelkezett a család, és az első ismert fényképen egy tisztes polgári família látható. A kép az első világháború előestéjén készült, valószínűleg mielőtt a legidősebb fiú, Kálmán bevonult katonának – a kor szokásainak megfelelően ugyanis a bevonulás előtt családi portré készült. A családi idill azonban nem tartott sokáig. Nem telt bele sok idő, és a 24 éves Kálmán elesett a galíciai fronton. Ő volt a család számtalan pedagógusa közül az első, 1911-től az edelényi katolikus iskola tanítója. Neve az edelényi első világháborús emlékműn is látható.
Kulcsár Sámuelről nem tudni, hogy visszakerült-e az első világháború után az egri elitbe. Bizonyos jelek arra utalnak, hogy legalábbis kapcsolatokkal kellett rendelkezzen, mivel gyermekeit taníttatta, és a családi narratívákban nincsenek emlékek arról, hogy rosszul ment volna a soruk. A két lány az egri angolkisasszonyoknál végzett, és érdekes módon mindketten erdélyi származású férjet találtak. Margit a nagybózsvai tanító, Csiszár Andor felesége lett. Négy gyermeke született, de csak kettő, Csiszár Jenő és Gyula érte meg a felnőttkort. Piroskát a katonai igazságszolgáltatásban dolgozó Hortáver Ferenc vette el, akitől egy lánya, Klára, született. Ami a fiúkat illeti, Gábor szénkereskedő lett. Felesége az iglói származású Prokop Jolán volt, aki elvált asszonyként nehezen tudott a családba beilleszkedni. Gyerekük nem született, és Gábor a szénkereskedését az államosításkor elveszítette, ami után már nem tudott talpraállni. 1972-ben halt meg. Jenő szintén kereskedelmi pályát választott, és ő volt a családból az egyetlen aki 1945 előtt élt Budapesten is. Ott vette el 1930-ban Kis Erzsébetet, egy salgótarjáni bányászcsalád leányát. Az esküvő után Egerbe költöztek vissza, ahol két gyerekük született (Viktor és Cecília). A család végig Egerben maradt és Jenő ott halt meg 1972-ben (ő az egyedüli testvér aki külön sírban van eltemetve a Donát temetőben). Béla agglegény maradt, és jól jövedelmező könyvkötő üzlete volt Egerben. Tragikus módon a háború legvégén hívták be, képzetlenül, 47 évesen. A dunaszerdahelyi hadikórházban halt meg 1945 tavaszán. Ödön történetét a következő fejezetben lehet olvasni, itt annyit kell megemlíteni hogy tanító lett, először Erdőtelken, majd Egerben. Végül tanító lett Viktor is, aki nem sokkal esküvője után, gyermektelenül halt meg 1929-ben, mikor egy balesetben rádőlt egy gémeskút karja Felsőtárkányon.
Mindössze két évvel Viktor halála után, 1931 június 10-én, elhunyt Kulcsár Sámuel is. 69 éves volt, és kivételes személyiség, aki minden nehézség ellenére felküzdötte magát a városi polgárság soraiba egy olyan korban amikor ez egyáltalán nem volt egyszerű és egy olyan városban ahol az egyházi pályákon kívül kevés lehetőség nyílt a társadalmi mobilitásra. Ha hinni lehet a visszaemlékezéseknek, mindezt szorgalommal, kemény munkával és egy kis szerencsével érte el. Életvidám és jólelkű emberként jelenik meg a visszaemlékezésekben, aki azonban nem kevésszer könnyelmű is volt. A családján belül viszont megkövetelte a fegyelmet: „ha valaki nem volt vacsoraidőre otthon, akkor fel volt fordítva a tányérja és a cselédnek is megparancsolta, hogy nem lehet neki vacsorát adni” emlékszik vissza egyik unokája. Sajnos nem tudni semmit a szüleivel való kapcsolatáról (ők három évvel az utolsó gyermeke születése után haltak meg), pedig érdekes lenne tudni, vajon mit gondolt azon döntésükről, hogy őt iskolába küldik megadva neki azt a lehetőséget, amit ő maximálisan ki is használt. Élete bővelkedett a fordulatokban, de nem rettent meg semmilyen nehézségtől. Miután egyedüli fiúgyermek volt, nagyon is kitöltötte a családfői szerepet, vitathatatlan tekintéllyel és az első generációs középosztálybeliek határozottságával kormányozva a családot felfelé a társadalmi ranglétrán.
A 19. század második felében, mikor a család történetének fonala Egerben folytatódik, a város közel sem volt a legfejlettebb települések közt. Bár a század elején még az ország tíz legnagyobb városa közt volt, az 1869-es népszámlálás csak alig húszezer lelket talált és ekkor már csak a huszadik helyet foglalta el. Az 1886. évi XXII. törvénycikk értelmében rendezett tanácsú városnak és nem pedig szabad királyi városnak minősült. Ezt meglehetősen sérelmezte a városi polgárság, akiknek nem tetszett, hogy így a város megyeszékhelyként is a megye fennhatósága alatt marad, de ez az állapot a korabeli viszonyokat tekintve reális volt. A fő közlekedési útvonalak elkerülték a várost, és bár ekkor már kész volt a Füzesabony-Eger közti vasúti szárnyvonal, annak putnoki meghosszabbítása csak 1908-ban fejeződött be. Az iparosítás is elkerülte Egert és így a gazdasági fejlődésben is hátramaradt. Ezt tetézték az eseti csapások, mint az 1863-as szárazság és a nyomában fellépő éhínség, az 1873-as kolerajárvány, az 1878-as árvíz, de legfőképp az 1888-as filoxéra-járvány. Csak nem sokkal a századforduló előtt tért magához a város, de Eger továbbra is „csendes, klerikális kisváros” maradt, ahogy Nagy József helytörténeti művében említi.
Nem tudni, hogy Kulcsár Sámuel mikor érkezett Egerbe, valószínűleg az 1880-as évek elején. 1886-ra már valamennyire stabil egzisztenciával kellett rendelkeznie, mivel ekkor, 24 évesen, vette feleségül a nála egy évvel fiatalabb Hangay Veronikát. A lány neve a halotti értesítőjén Némethy Hangaynak van írva, a családi visszaemlékezés szerint így utalva ausztriai eredetükre, de ennél valószínűbb hogy a "németi" jelző arra utal hogy a közelebbi Hangay rokonság Felnémeten lakott. Veronika apja ismeretlen, vagyis nagy valószínűséggel törvénytelen kapcsolatból született (sokat elárul az is, hogy a születési helye Kecskemét volt, holott a családja Heves megyében élt). A fiatal párnak 1887-ben született első gyermeke, Margit, majd őt további nyolc követte: Kálmán (1890), Gábor (1892), Piroska (1893), Jenő (1895), Béla (1897), Viktor (1899), Izabella (1901) és végül Ödön (1903). A gyerekek Izabella kivételével (aki alig egyévesen halt meg) mind megérték a felnőttkort.
Kulcsár Sámuel csizmadiaként kezdte a karrierjét, de nincs arra bizonyíték hogy mesterré vált volna. A házassági anyakönyve tanúsága szerint Kulcsár Sámuel eleinte a "Sáncz 316" számú házban élt ami akkor iparos környéknek számított (a Sánc városrészt az egri külső vár lebontása után alakították ki). A lakásuk nem messze volt Gárdonyi házától, így a családi legenda azon állítása mely szerint Gárdonyi és Kulcsár Sámuel jó ismerősök voltak talán nem teljesen alaptalan. Az viszont biztos, hogy a híres Nagyliter kocsma a Dobó utcában valamikor a család birtokában volt (a Dobó utcáról itt lehet olvasni).
Sajnos kevés részlet maradt fent arról, hogy miként lett a szegény baksai fiúból egri polgár, de az élénken megmaradt a családi emlékezetben, hogy miként ment tönkre valamikor a 20. század első évtizedében.
„Nagyapám az egri káptalan után az első virilista volt, ami azt jelentette, hogy a káptalan után ő fizette a legtöbb adót. Voltak földjei, volt kocsmája, és egy rendkívül jó kedélyű, az egész városban jól ismert, kedves bácsi volt. Rengeteg barátja volt, és az egyik barátja rávette, hogy adjon el mindent, kivéve azt a házat, amiben éltek, és a pénzt a vele együtt közösen alapított bankba fektessék be. Ezt a bankot meg is alkották, és nagy opitmizmussal néztek a jövőbe, hogy milyen gazdagok leszünk ezentúl, csakhát a barátja egyik nap Amerikába utazott és erről elfelejtette értesíteni nagyapámat. Úgy utazott el, hogy minden rendelkezésre álló pénzt magával vitt, ellenben az összes kintlévőséget, adósságot itthagyta. Akkor kellett a nagyapámnak gyakorlatilag mindenét eladni, és teljesen tönkrementek.”
Kulcsár Sámuel azonban nem olyan ember volt aki feladja – Budapestre jött és különböző munkákból idővel elég pénzt szedett össze, hogy a család talpra álljon. Felesége Egerben maradt a gyerekekkel. Még rokoni segítséggel is nehéz lehetett a helyzetük, mivel a gyerekek egy részének ki kellett maradni az iskolából, és a legkisebb fiú, Ödön egy időre árvaházba is került.
Az 1910-es évekre aztán újra viszonylag stabil egzisztenciával rendelkezett a család, és az első ismert fényképen egy tisztes polgári família látható. A kép az első világháború előestéjén készült, valószínűleg mielőtt a legidősebb fiú, Kálmán bevonult katonának – a kor szokásainak megfelelően ugyanis a bevonulás előtt családi portré készült. A családi idill azonban nem tartott sokáig. Nem telt bele sok idő, és a 24 éves Kálmán elesett a galíciai fronton. Ő volt a család számtalan pedagógusa közül az első, 1911-től az edelényi katolikus iskola tanítója. Neve az edelényi első világháborús emlékműn is látható.
Kulcsár Sámuelről nem tudni, hogy visszakerült-e az első világháború után az egri elitbe. Bizonyos jelek arra utalnak, hogy legalábbis kapcsolatokkal kellett rendelkezzen, mivel gyermekeit taníttatta, és a családi narratívákban nincsenek emlékek arról, hogy rosszul ment volna a soruk. A két lány az egri angolkisasszonyoknál végzett, és érdekes módon mindketten erdélyi származású férjet találtak. Margit a nagybózsvai tanító, Csiszár Andor felesége lett. Négy gyermeke született, de csak kettő, Csiszár Jenő és Gyula érte meg a felnőttkort. Piroskát a katonai igazságszolgáltatásban dolgozó Hortáver Ferenc vette el, akitől egy lánya, Klára, született. Ami a fiúkat illeti, Gábor szénkereskedő lett. Felesége az iglói származású Prokop Jolán volt, aki elvált asszonyként nehezen tudott a családba beilleszkedni. Gyerekük nem született, és Gábor a szénkereskedését az államosításkor elveszítette, ami után már nem tudott talpraállni. 1972-ben halt meg. Jenő szintén kereskedelmi pályát választott, és ő volt a családból az egyetlen aki 1945 előtt élt Budapesten is. Ott vette el 1930-ban Kis Erzsébetet, egy salgótarjáni bányászcsalád leányát. Az esküvő után Egerbe költöztek vissza, ahol két gyerekük született (Viktor és Cecília). A család végig Egerben maradt és Jenő ott halt meg 1972-ben (ő az egyedüli testvér aki külön sírban van eltemetve a Donát temetőben). Béla agglegény maradt, és jól jövedelmező könyvkötő üzlete volt Egerben. Tragikus módon a háború legvégén hívták be, képzetlenül, 47 évesen. A dunaszerdahelyi hadikórházban halt meg 1945 tavaszán. Ödön történetét a következő fejezetben lehet olvasni, itt annyit kell megemlíteni hogy tanító lett, először Erdőtelken, majd Egerben. Végül tanító lett Viktor is, aki nem sokkal esküvője után, gyermektelenül halt meg 1929-ben, mikor egy balesetben rádőlt egy gémeskút karja Felsőtárkányon.
Mindössze két évvel Viktor halála után, 1931 június 10-én, elhunyt Kulcsár Sámuel is. 69 éves volt, és kivételes személyiség, aki minden nehézség ellenére felküzdötte magát a városi polgárság soraiba egy olyan korban amikor ez egyáltalán nem volt egyszerű és egy olyan városban ahol az egyházi pályákon kívül kevés lehetőség nyílt a társadalmi mobilitásra. Ha hinni lehet a visszaemlékezéseknek, mindezt szorgalommal, kemény munkával és egy kis szerencsével érte el. Életvidám és jólelkű emberként jelenik meg a visszaemlékezésekben, aki azonban nem kevésszer könnyelmű is volt. A családján belül viszont megkövetelte a fegyelmet: „ha valaki nem volt vacsoraidőre otthon, akkor fel volt fordítva a tányérja és a cselédnek is megparancsolta, hogy nem lehet neki vacsorát adni” emlékszik vissza egyik unokája. Sajnos nem tudni semmit a szüleivel való kapcsolatáról (ők három évvel az utolsó gyermeke születése után haltak meg), pedig érdekes lenne tudni, vajon mit gondolt azon döntésükről, hogy őt iskolába küldik megadva neki azt a lehetőséget, amit ő maximálisan ki is használt. Élete bővelkedett a fordulatokban, de nem rettent meg semmilyen nehézségtől. Miután egyedüli fiúgyermek volt, nagyon is kitöltötte a családfői szerepet, vitathatatlan tekintéllyel és az első generációs középosztálybeliek határozottságával kormányozva a családot felfelé a társadalmi ranglétrán.