Kulcsár Ödön története egyfajta miniatűr leképezése a huszadik századnak, amely bővelkedik váratlan és sokszor tragikus fordulatokban. A század elején született egy nagypolgári családban, átélte a két világháborút és azt hogy a család többször a mélyponton volt, kénytelen volt talpon maradni az államszocializmus évtizedei alatt, és halála előtt néhány hónappal még látta a rendszer sokadszori megváltozását.
Kulcsár Sámuel és Hangay Veronika utolsó gyermekeként született 1903-ban (az apa 42, az anya 40 éves volt). Még senki nem látta előre a család tönkremenetelét mindössze néhány évvel később, de amikor az bekövetkezett, a kis Ödön életében örökre nyomot hagyott. Miután az édesapjának Budapesten kellett munkát vállalni hogy az adósságokat kifizessék és a család talpra álljon, nem volt más megoldás, mint a legkisebbet a nyolc gyerek közül árvaházba adják egy időre. Mire a család talpraállt, a vesztes világháború jelentősen beszűkítette a lehetőségeket. Bár Kulcsár Sámuel minden gyermekét taníttatta, a források valószínűleg szűkösek kellett legyenek mire Ödön az elemi iskolát kijárta. Szerencséjére édesapja jó ismerőse volt Subik Károlynak, az érseki hivatal 1920-ban kinevezett új titkárának. Subik elegendő munkát adott Ödönnek az irodán ahhoz, hogy elkezdhesse tanulmányait az egri érseki tanítóképzőben.
1926 júniusában Kulcsár Ödön letette a záróvizsgát. Miután az érseki irodán dolgozott, mind Subik Károly mind pedig a későbbi neves jogászprofesszor Vécsy László (akivel valószínűleg a tanítóképzőben ismerkedett meg és aki mellesleg a vizsgabizottsága tagja is volt) patronálta az első munkahelyének megszerzésében, az erdőtelki iskolában. Mivel a húszas években az elveszített területekről visszaköltöző humán értelmiség jelentős munkaerőtöbbletet biztosított, egy ilyen állás kétségtelenül jó fogásnak számított. Az iskolát éppen akkor bővítették, bár a kilenc tanterem öt különböző helyre volt szétszórva a faluban, és a hat osztályos iskola gyakran küszködött a tanszerek hiányával.
Azonban nem Kulcsár Ödön volt az egyetlen, akit Vécsy László az erdőtelki iskolába irányított. Hasonló megfontolásokból unokahúgát, a Kisvárdáról származó Szücs Margitot is oda helyeztette. Nem kellett hozzá sok idő, hogy a két fiatal tanító egymásba szeressen, majd a következő évben megköttetett a házasság, méghozzá a tiszatarjáni iskolakápolnában. A fiatal pár hamar megtalálta a helyét Erdőtelken. A következő években született meg három idősebb fiuk, Kálmán, Ödön és Viktor. A visszaemlékezések szerint az erdőtelki évek békések voltak, és a világválság sem érintette annyira a családot mint a legtöbbeket. Jómódról persze szó sem volt, és Kulcsár Ödön soha nem tudott úgy beilleszkedni az egri polgári életbe mint édesapja. 1940-ben, egy évvel édesanyja halála után, Kulcsár Ödönt kinevezték az erdőtelki iskola igazgatójává.
A második világháború kitörése egyenlőre megkímélte a családot. Sőt, hamarosan előmeneteli lehetőség is adódott: az új érsek, Czapik Gyula (nyilván Subik Károly ajánlására), őt bízta meg az újonnan felállított egri Szent Lajos városi katolikus iskola igazgatásával. Ekkor a fiúk már Egerben jártak iskolába, és ott lakott Kulcsár Béla, Ödön bátyja is akire mindenki úgy emlékszik mint egy jószívű, segítőkész és könyvkötő üzlete révén módos emberre, aki a család összetartó kapocsa lett a szülők halála után. 1944-re azonban megfordult a hadiszerencse. Végül Subik Károly, aki már az első világháborúban is tábori lelkész volt, úgy döntött hogy bevonul, és elintézte hogy Kulcsár Ödönt is behívják karpaszományos őrvezetői rangban irodásnak (ekkor már 41 éves volt). Bár ez a behívó korainak tűnik, előbb-utóbb úgysem nem lehetett volna kitérni előle, és így Kulcsár Ödön legalább az egri gyalogezredbe került, ahol számos volt tanítványával találkozott Erdőtelekről (Kulcsár Béla egy évvel később sokkal szerencsétlenebbül járt). Ezzel együtt a végső összeomlást nem kerülhették el, és a front eltolódásával 1945-ben amerikai fogságába estek Ausztriában. Innen még kimagyarázták magukat és a legtöbbjüket elengedték, de úton hazafelé jugoszláv partizánok gyűjtötték be őket akik kifosztásuk után továbbadták a foglyokat az oroszoknak. Ott gyorsan kiderült, hogy hadifogság vár rájuk Szibériában. Kulcsár Ödön ekkor már olyan rossz egészségi állapotban volt, hogy az orosz katonaorvos rövid úton kiselejtezte. A felesége kérvénye, valamint annak bizonyítása után hogy nem volt sem a karhatalom sem nyilas szervezet tagja, az oroszok végül is 1945 nyarán szabadon engedték.
Ekkor már megszületett egyetlen lányuk Judit, és rá egy évre az ötödik gyerek, László. Egy rövid ideig úgy tűnt a dolgok visszatérnek a régi kerékvágásba. Az érsek megerősítette Kulcsár Ödönt a lajosvárosi iskola igazgatói pozíciójában, és 1944 és 1946 között fertálymesteri pozíciót is töltött ott be. Ahogy azonban a politika új fordulatot vett, az egyházzal kapcsolatban álló tanítók helyzete is egyre romlott. Amikor 1948-ban az állam átvette az iskolákat, a posztjukat még mindketten megtarthatták (ekkor még valószínűleg kevés volt a beállítható káder), de a mozgástér folyamatosan szűkült. 1953-ra aztán nyilvánvalóvá vált, hogy nem maradhatnak többé Egerben. Rövid hercehurca után a tanító házaspár és a két kisgyerek a Pest megyei kakucsi iskolába került, ahol a viszonyok valószínűleg nem különböztek nagyon a régi erdőtelki élettől. Az egri politikai boszorkányüldözés után Kakucson hamar megbecsülték őket, és 1956-ban Kulcsár Ödön újra igazgatói kinevezést kapott. Ő 1967-ben, Szücs Margit pedig egy évvel később ment nyugdíjba.
A nyugdíjas éveik az államszocializmusban megszokott módon teltek. Voltak örömök (hat unoka) és bánatok (mikor Viktor fiuk 1978-ban meghalt). Először Kispestre költöztek, a Bocskay utcába, egy csendes kertvárosi negyedbe. Nem sokkal később azonban a városrészt szanálták hogy panelházakat húzzanak fel, és a nyugdíjas házaspárt a velük élő Vécsy Máriával, Szücs Margit édesanyjával együtt 1978-ban átköltöztették Kőbányára egy hasonlóan egyhangú tízemeletes épületbe. Két évvel később, mikor Vécsy Mária 96 évesen elhunyt, egy kisebb lakásra cserélték az otthonukat ugyanabban a házban. Itt laktak az 1990-ben, féléves eltéréssel bekövetkezett halálukig.
Élete utolsó éveiben Kulcsár Ödönt sokat foglalkoztatta a család története. Ő kezdte el összesíteni a harmincas években kötelezővé tett származási igazolásokat, és levelezett távolabbi rokonokkal is. Talán nem véletlen, hogy a család története éppen őt foglalkoztatta a leginkább az összes testvére közül, hiszen neki jutott az egyik legnehezebb sors közülük, és ő volt a legtöbbet kitéve a szükségszerű önigazolás kényszerének. Ez a fajta identitás-keresés pedig még inkább hasonlóvá tette a család történetét az ország történetéhez a huszadik században.
Kulcsár Sámuel és Hangay Veronika utolsó gyermekeként született 1903-ban (az apa 42, az anya 40 éves volt). Még senki nem látta előre a család tönkremenetelét mindössze néhány évvel később, de amikor az bekövetkezett, a kis Ödön életében örökre nyomot hagyott. Miután az édesapjának Budapesten kellett munkát vállalni hogy az adósságokat kifizessék és a család talpra álljon, nem volt más megoldás, mint a legkisebbet a nyolc gyerek közül árvaházba adják egy időre. Mire a család talpraállt, a vesztes világháború jelentősen beszűkítette a lehetőségeket. Bár Kulcsár Sámuel minden gyermekét taníttatta, a források valószínűleg szűkösek kellett legyenek mire Ödön az elemi iskolát kijárta. Szerencséjére édesapja jó ismerőse volt Subik Károlynak, az érseki hivatal 1920-ban kinevezett új titkárának. Subik elegendő munkát adott Ödönnek az irodán ahhoz, hogy elkezdhesse tanulmányait az egri érseki tanítóképzőben.
1926 júniusában Kulcsár Ödön letette a záróvizsgát. Miután az érseki irodán dolgozott, mind Subik Károly mind pedig a későbbi neves jogászprofesszor Vécsy László (akivel valószínűleg a tanítóképzőben ismerkedett meg és aki mellesleg a vizsgabizottsága tagja is volt) patronálta az első munkahelyének megszerzésében, az erdőtelki iskolában. Mivel a húszas években az elveszített területekről visszaköltöző humán értelmiség jelentős munkaerőtöbbletet biztosított, egy ilyen állás kétségtelenül jó fogásnak számított. Az iskolát éppen akkor bővítették, bár a kilenc tanterem öt különböző helyre volt szétszórva a faluban, és a hat osztályos iskola gyakran küszködött a tanszerek hiányával.
Azonban nem Kulcsár Ödön volt az egyetlen, akit Vécsy László az erdőtelki iskolába irányított. Hasonló megfontolásokból unokahúgát, a Kisvárdáról származó Szücs Margitot is oda helyeztette. Nem kellett hozzá sok idő, hogy a két fiatal tanító egymásba szeressen, majd a következő évben megköttetett a házasság, méghozzá a tiszatarjáni iskolakápolnában. A fiatal pár hamar megtalálta a helyét Erdőtelken. A következő években született meg három idősebb fiuk, Kálmán, Ödön és Viktor. A visszaemlékezések szerint az erdőtelki évek békések voltak, és a világválság sem érintette annyira a családot mint a legtöbbeket. Jómódról persze szó sem volt, és Kulcsár Ödön soha nem tudott úgy beilleszkedni az egri polgári életbe mint édesapja. 1940-ben, egy évvel édesanyja halála után, Kulcsár Ödönt kinevezték az erdőtelki iskola igazgatójává.
A második világháború kitörése egyenlőre megkímélte a családot. Sőt, hamarosan előmeneteli lehetőség is adódott: az új érsek, Czapik Gyula (nyilván Subik Károly ajánlására), őt bízta meg az újonnan felállított egri Szent Lajos városi katolikus iskola igazgatásával. Ekkor a fiúk már Egerben jártak iskolába, és ott lakott Kulcsár Béla, Ödön bátyja is akire mindenki úgy emlékszik mint egy jószívű, segítőkész és könyvkötő üzlete révén módos emberre, aki a család összetartó kapocsa lett a szülők halála után. 1944-re azonban megfordult a hadiszerencse. Végül Subik Károly, aki már az első világháborúban is tábori lelkész volt, úgy döntött hogy bevonul, és elintézte hogy Kulcsár Ödönt is behívják karpaszományos őrvezetői rangban irodásnak (ekkor már 41 éves volt). Bár ez a behívó korainak tűnik, előbb-utóbb úgysem nem lehetett volna kitérni előle, és így Kulcsár Ödön legalább az egri gyalogezredbe került, ahol számos volt tanítványával találkozott Erdőtelekről (Kulcsár Béla egy évvel később sokkal szerencsétlenebbül járt). Ezzel együtt a végső összeomlást nem kerülhették el, és a front eltolódásával 1945-ben amerikai fogságába estek Ausztriában. Innen még kimagyarázták magukat és a legtöbbjüket elengedték, de úton hazafelé jugoszláv partizánok gyűjtötték be őket akik kifosztásuk után továbbadták a foglyokat az oroszoknak. Ott gyorsan kiderült, hogy hadifogság vár rájuk Szibériában. Kulcsár Ödön ekkor már olyan rossz egészségi állapotban volt, hogy az orosz katonaorvos rövid úton kiselejtezte. A felesége kérvénye, valamint annak bizonyítása után hogy nem volt sem a karhatalom sem nyilas szervezet tagja, az oroszok végül is 1945 nyarán szabadon engedték.
Ekkor már megszületett egyetlen lányuk Judit, és rá egy évre az ötödik gyerek, László. Egy rövid ideig úgy tűnt a dolgok visszatérnek a régi kerékvágásba. Az érsek megerősítette Kulcsár Ödönt a lajosvárosi iskola igazgatói pozíciójában, és 1944 és 1946 között fertálymesteri pozíciót is töltött ott be. Ahogy azonban a politika új fordulatot vett, az egyházzal kapcsolatban álló tanítók helyzete is egyre romlott. Amikor 1948-ban az állam átvette az iskolákat, a posztjukat még mindketten megtarthatták (ekkor még valószínűleg kevés volt a beállítható káder), de a mozgástér folyamatosan szűkült. 1953-ra aztán nyilvánvalóvá vált, hogy nem maradhatnak többé Egerben. Rövid hercehurca után a tanító házaspár és a két kisgyerek a Pest megyei kakucsi iskolába került, ahol a viszonyok valószínűleg nem különböztek nagyon a régi erdőtelki élettől. Az egri politikai boszorkányüldözés után Kakucson hamar megbecsülték őket, és 1956-ban Kulcsár Ödön újra igazgatói kinevezést kapott. Ő 1967-ben, Szücs Margit pedig egy évvel később ment nyugdíjba.
A nyugdíjas éveik az államszocializmusban megszokott módon teltek. Voltak örömök (hat unoka) és bánatok (mikor Viktor fiuk 1978-ban meghalt). Először Kispestre költöztek, a Bocskay utcába, egy csendes kertvárosi negyedbe. Nem sokkal később azonban a városrészt szanálták hogy panelházakat húzzanak fel, és a nyugdíjas házaspárt a velük élő Vécsy Máriával, Szücs Margit édesanyjával együtt 1978-ban átköltöztették Kőbányára egy hasonlóan egyhangú tízemeletes épületbe. Két évvel később, mikor Vécsy Mária 96 évesen elhunyt, egy kisebb lakásra cserélték az otthonukat ugyanabban a házban. Itt laktak az 1990-ben, féléves eltéréssel bekövetkezett halálukig.
Élete utolsó éveiben Kulcsár Ödönt sokat foglalkoztatta a család története. Ő kezdte el összesíteni a harmincas években kötelezővé tett származási igazolásokat, és levelezett távolabbi rokonokkal is. Talán nem véletlen, hogy a család története éppen őt foglalkoztatta a leginkább az összes testvére közül, hiszen neki jutott az egyik legnehezebb sors közülük, és ő volt a legtöbbet kitéve a szükségszerű önigazolás kényszerének. Ez a fajta identitás-keresés pedig még inkább hasonlóvá tette a család történetét az ország történetéhez a huszadik században.